Alicia Vikander Oscar-díjas svéd színésznő 1988. október 3-án született Göteburgban, Svédországban. A nemzetközi színtéren 2012-ben jelent meg, de csak 2015 hozta el számára a nagy áttörést, mert ebben az évben összesen öt filmben szerepelt, melyek közül a legnagyobb sikert az évben 'A dán lány' című dráma hozta el számára, amelyért megkapta az Oscar-díjat is. Olyan filmekben syerepelt mint a: 'Tulipánláz', az 'Euphoria', a 'Submegence' és a 'Tomb Raider' reboot. >> Bővebben
Egy fiatal orosz filmrendező Vlagyimir Putyin váratlan tanácsadója lesz, miközben a kormányzó hatalomra kerül a posztszovjet Oroszországban, és eligazodni próbál az új korszak bonyolultságai és káosza között.
Egy rejtélyes felfedezésre kerül sor a távoli kikötőváros külterületén. A lakosok kétségbeesett küzdelemben találják magukat a túlélésért valamivel szemben, amivel korábban még soha nem találkoztak.
Egy lány egy buli alatt kiszökik az ágyból, és egy varázsdobozt talál a szülei szobájában, ami a Forduláshoz vezet. Hogy megmentse megfagyott szüleit és hazatérjen, meg kell találnia egy kristályfiolával rendelkező varázslónőt, és fantasztikus lényekkel kell találkoznia.
Július 4-én New Yorkban Julia, az író és anya, múltjából ismert alakokkal és egy problémás fiatal anyával találkozik, ami arra készteti, hogy szembenézzen kreatív céltalanságával, és újra felfedezze önmagát az életében.
Chat box
Partnerek
Nincs különösebb feltétel. Chatben kérhetsz cserét.
Aliciáról az E72 magazinnakNorman Jean Roy fotós készített egy portré képet. A magazin különkiadásában, a MODERN VIZIONÁRIUSOK-ban szerepel Alicia is, akik Hollywood következő felvonását formálják. Kettő csoportot emlegetnek. Az elsőben olyan színészek és szinésznők vannak a listán mint Elle Fanning, Kristen Stewart, James Norton, Simone Ashley. A másodikban Alicia mellett szerepel még: Celeste, Charithra Chandran, Emma Dacry, Gwendoline Christie. A stylist Dena Giannini volt.
'Hope' című film Na Hong-Jin, a „Sírás” rendezőjének sci-fi thrillerje, melyben Alicia Vikander és Michael Fassbender alakítják az űrlényeket.
Na Hong-jin koreai rendező a 2016-os elismert thriller, a „The Wailing” óta nem rendezett nagyjátékfilmet, de hamarosan visszatér a „Hope” című filmmel, amelyben olyan szereplők szerepelnek, mint az Oscar-díjas Alicia Vikander és Michael Fassbender.
A Deadline munkatársai közzétették a közelgő sci-fi thriller első képét és plakátját, amelyben olyan színészek is szerepelnek, mint Hwang Jung-min („The Wailing”), Zo In-sung („Moving”), Jung Ho-yeon („Squid Game”), Taylor Russell („Bones & All”) és Cameron Britton („Mindhunter”).
A 'Hope'-hoz a csatorna jóvoltából egy rövid történet is készült:
A történet Hope Harbor távoli falujában játszódik, a megerősített Demilitarizált Zóna (DMZ) közelében. Amikor egy tigris megjelenésének gyanúja merül fel, és Bum-seok helyi rendőrfőnököt riasztják, káoszba taszítja a közösséget. Ami helyi vészhelyzetként kezdődik, hamarosan egy mélyebb, félelmetesebb rejtélybe torkollik, amely arra kényszeríti a város lakóit, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Néhány karakterelemzésük további részleteket tár fel a zsánerfilmről: Hwang Jung-min Bum-seokot, a Hope Harbor-i rendőrőrs arrogáns, mégis kötelességtudó főnökét alakítja. Zo In-sung Sung-kit, egy fiatal helyi lakost alakít, aki napjait vadászattal és horgászattal tölti. Hoyeon Sung-ae-t, egy kitartó tisztet alakít, aki minden körülmények között rendíthetetlenül teljesíti a kötelességeit.
Eközben a nemzetközi színészekből álló csoport, mint például Russell, Britton, Vikander és Fassbender, állítólag „idegenek” szerepét alakítja.
A többnyire koreai nyelvű film 2026 nyarán kerül a mozikba, a 'Hope' nemzetközi értékesítését a Plus M Entertainment és az UTA Independent Film Group végzi, akik az észak-amerikai jogokat képviselik. A producerek között van Na saját produkciós cége, a Forged Films, valamint a Plus M.
Mind az első beharangozó képen, mind a beharangozó plakáton ugyanaz az akciójelenet szerepel, mivel a filmet Románia festői Retyezát Nemzeti Parkjában forgatták.
Sziasztok! A mai naptól hivatalosan is újra megnyitom az oldalt, amely a tehetséges svéd színésznővel Alicia Vikanderrel foglalkozik. Mióta bezártam az oldalt, sok dolog történt a színésznővel. Hamarosan jövök több hírpótlással. Ezt a kinézetet a legújabb fotósorozatából készítettem. Igyekeztem ünnepire készíteni, remélem tetszik majd. Kedvencem a karácsony, ezért lett ilyen hópihe hullóefekt is. A multimédia menüt igyekszem majd bővíteni és az Aliciáról készült képeket is összegyűjteni, amely a galéria menüpontban lesz elérhető. Csak így tudom megoldani.
Aliciának nagyon szoros a menetrendje, mióta elkezdődött a 'Tomb Raider' promóciós körútja. Ezért is szerepel sok magazin márciusi és áprilisi számának cimlaplányaként. Mindezmellett sok kisebb magazin is megemliti őt és az aktuális filmjét a 'Tomb Raidert'. Van ám bőven, igy gyorsan neki is kezdek.
Alicia a kinai Live, Enjoy English, a Fotogramas, Elle Mexikó és a Hunger magazin márciusi cimlapján szerepel. Valamint még több magazin cimlapján is helyet kapott, amelyeket alul a galérialinkekre kattintva tudtok megnézni. Ezek a magazinok felhasználtak régi/új fotósorozatokat, posztereket ill megjelenés képeket. A magazinokat amelyekhez készült fotósorozat is a kiskékep után találjátok.
Az American Way magazin is Aliciát választotta márciusi számuk cimlaplányának, amelyhez készült egy gyönyörű fotósorozat is, amelyet Greg Williams fotós készitett. Az első kettő képre a magazinszkenneket, az utolsó háromra kattintva pedig a fotósorozatot tekinthetitek meg.
Majd a francia Madame Figaro magazin márciusi számának cimlapján is Alicia néz vissza ránk, amelyhez készült egy gyönyörű fotósorozat, amelyet a divatfotós, Damon Baker készitett. Ahogyan eddig, most is az első kettő képre a magazinszkenneket, az utolsó háromra kattintva pedig a fotósorozatot tekinthetitek meg.
Az Elle magazin áprilisi számának cimlaplánya is Alicia lett. Egy gyönyörű fotósorozat készült szinésznőnkről, amelyet Norman Jean Roy fotós készitett.
Végül pedig a kinai Vogue magazin áprilisi számának cimlaplánya lett, amelyhez eddig csak kettő darab szkenn érkezett, a fotósorozat viszont megjelent, amelyet Mark Seliger divatfotós készitett. Alicia mint mindig gyönyörű és elbűvölő. Az első kettő képre a magazin szkenneket, az utolsó háromra kattintva pedig a fotósorozatot tekinthetitek meg.
Alicia a napokban New York-ban tartózkodott, ahol a 'Tomb Raider' promotálása is zajlott. Valamint új epizódképek is megjelentek, amelyeket a képekre kattintva megtekinthettek a galériában.Nekem nagyon tetszenek és már alig várom a filmet, amely hamarosan megtekinthető lesz a hazai mozikban. Március 15-én lesz a film magyar premierje, egy nappal előtte az angol, és egynappal utánna pedig az amerikai.
Alicia New York-ban február 21-én élőben vett részt a Facebook-on a Refinery29-el. Az interjúban beszélt a tréningről, a gyermekkora és a videojátékokkal való kapcsolatáról, de a nyomásról is amely ránehezedett, hogy eljátsza az ikonikus karaktert, az "új" Lara Croft-ot. Visszatekint a Julianne Moore-nak a Vogue-ban való interjújában említett helyzetével, és a Time's Up mozgalmáról is beszél. Alicia mesésen nézett ki a menta zöld ruhájában. Haja leengedve maradt, amely lágy hullámokban omlott vállaira.
Másnap, február 22-én Alicia újra részt vett a Tomb Raider promóciós napján New Yorkban. Több interjút is adott, többek között a CNet és a Crystal Dynamics (Tomb Raider játékok stúdiója) számára. Az IGN szervezésében válaszolt twitteren a rajongók kérdéseire. Ezeket a videókat tekinthetitek most meg, amelyekben Alicia elképeztő.
Új epizódképek jelentek meg Alicia és James Mcavoy idén megjelenő filmjénhez a 'Submergence-hez'. A hat darab kép már feltöltésre is került a galériában. Valamint beágyaztam a nemrég megjelent új előzetest is, amelyet a képek alatt meg tudtok tekinteni. Valamint a film amerikai premierje április 13-án lesz, az angliai május 18-án, a magyar pedig június 14.
A Submergence, amelyet Erin Dignam J. M. Ledgard regényébõl adaptáltak, két szereplőt mutat be, akiket több ezer mérföld választ el egymástól, miközben mindketten élet-halál közeli élményekben lesz részük. James McAvoy avagy James Moore, egy brit hírszerző ügynök, aki a dzsihádista harcosok ellen Szomáliában. Amint fogságba esik, a tengerészgyalogos matematikus Danielle Flinders-re gondol vissza (Alicia Vikander), a nőre, akivel az előző év karácsonyán találkoztak.