Alicia Vikander

Alicia Vikander Oscar-díjas svéd színésznő. A nemzetközi színtéren 2012-ben jelent meg a 'Veszedelmes viszony' című filmben. 2015 hozta el számára a nagy áttörést. Ebben az évben összesen öt filmben szerepelt, melyek közül a legnagyobb sikert az évben 'A dán lány' című dráma hozta el számára, melyben a festőművész Gerda Wegenert alakítja. Ezen alakításáért Golden Globe, BAFTA és Oscar-díjra is jelölték. 2016-ban is találkozhattunk vele a vásznon a 'Jason Bourne' című akciófilmben Matt Damon oldalán, illetve a 'Fény az óceán felett' című családi drámában. Idén három új drámai szerepben láthatjuk majd a Submergence című romantikus thrillerben, a Tulipánlázban, mely egy klasszikus kosztümös dráma, illetve az Euphoria című testvérekről szóló történetben, melyben Eva Green és Charlotte Rampling színésznők oldalán fog feltűnni. 2018-ban pedig Lara Croft bőrébe bújik majd svéd kedvencünk a legújabb Tomb Raider filmben.

 
Főoldal

James McAvoy a Submergence-ről

2017.01.12. 11:22, Rosie
Címkék: Karrier Submergence

Alicia egyik idén megjeenő filmjéről a Submergence című Wim Wenders által rendezett drámáról mondott néhány szót a Total Film magazinnak James McAvoy, aki Aicia mellett a másik főszerepet alakítja a fimben. Eddig nem túl sok információ volt ezzel a projekttel kapcsoaltban, a forgatási képeken és helyszíneken kívűl. A filmet egyébként tavaly tavasszal és nyáron forgatták Európa szerte és valamikor idén fogják bemutatni, pontos dátum még nincs sajnos.

 

"Még nem láttam, mert [a rendező Wim Wenders] még csak másfél hónapja kezdte el vágni, szerkeszteni. De ez egy hatalmas, hatalmas szerelmi történet. És én már elég rég csináltam ilyen filmet. Szóval igen, ez egy romantikus főszerep lesz. És ez egy hatalmas szerelmi történet, ami szerintem igazán gyönyörű és különeges lesz majd. De mint szinte az összes filmben, amit mostanában forgattam, ebben is nagyon nagy az ambició, művészileg rendkívűl törekvő, újat mutató.

Minden azon áll, hogy mennyire jól jön össze a végére, hogy Wim mennyire végez jó munkát a vágással és hogy mennyire lesznek képesek az emberek lépést tartani vele, mert annyira törekszik valami újra. De szerintem meg van benne az esély. Gyönyörű és Alicia [Vikander] csodálatos benne. Szerintem jól fog működni."

 

 

Új projekt, Submergence

2016.01.23. 15:21, Gwen

Alicia szerepelni fog a Submergence című filmben, James McAvoy oldalán. A film rendezője: Wim Wenders. A film 2017-ben jelenik majd meg. Röviden a filmről:

Egy szobában amelynek nincsenek ablakai a keleti Afrika partjainál, egy angolt, James Moore-t tartják fogva a dzsihádista harcosok. Több ezer mérföldre van a Grönlandi-tenger, Danielle Flinders készül merülni az óceán fenekére. A következő karácsonykor véletlenül találkoznak a francia tengerparton, amelye egy intenzív és tartós szerelem kialakulásához vezet a két ember között.

Alicia alakitja a Danielle Flinders, James McAvoy pedig James Moore-t. Kíváncsian várom a filmet, mert Alicia mellett James is nagy kedvencem. :)

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 


**A legújabb magyarországi mémes oldal. Ismerd meg most!Oszd, lájkold!** Nevess, szórakozz, kattints ide! Ne unatkozz!*    *****    Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok