Alicia Vikander

Alicia Vikander Oscar-díjas svéd színésznő. A nemzetközi színtéren 2012-ben jelent meg a 'Veszedelmes viszony' című filmben. 2015 hozta el számára a nagy áttörést. Ebben az évben összesen öt filmben szerepelt, melyek közül a legnagyobb sikert az évben 'A dán lány' című dráma hozta el számára, melyben a festőművész Gerda Wegenert alakítja. Ezen alakításáért Golden Globe, BAFTA és Oscar-díjra is jelölték. 2016-ban is találkozhattunk vele a vásznon a 'Jason Bourne' című akciófilmben Matt Damon oldalán, illetve a 'Fény az óceán felett' című családi drámában. Idén három új drámai szerepben láthatjuk majd a Submergence című romantikus thrillerben, a Tulipánlázban, mely egy klasszikus kosztümös dráma, illetve az Euphoria című testvérekről szóló történetben, melyben Eva Green és Charlotte Rampling színésznők oldalán fog feltűnni. 2018-ban pedig Lara Croft bőrébe bújik majd svéd kedvencünk a legújabb Tomb Raider filmben.

 
Főoldal

'Tomb Raider' forgatás Dél-Afrikában

2017.02.09. 08:31, Rosie

Végre eljött ez a nap is! Hosszú várakozás után megjelentek az első képek Aliciáról a Tomb Raider forgatásán. A képeken már Lara Croftként szerepel, teljes kosztümben, éppen kaszkadőrmutatványokat végrehajtva. Őszintén szólva először én is kissé szkeptikus voltam, mennyire fog majd Alicia hasonlítani a karakterre, de azt kell mondjam, hogy remek választás volt a szerepre, hiszen tényleg úgy fest a képeken, mint a 2013-as videójátékban szereplő Lara. Azért pedig külön büszke vagyok rá, hogy ő maga csinálja a saját akciójeleneteit, és az is látszik, hogy annak a sok edzésnek meg lett z eredménye, hiszen Alicia fittebben néz ki, mint valaha korábban. A forgatás egyébként a dél-afrikai Cape Townban zajlik és többek között az is kiderült már, hogy Lara apját Dominic West fogja alakítani, aki korábban már 'Az ifjúság végrendelete' című filmben is Alicia "apja" volt, illetve a főgonoszt, Father Mathias Vogelt Walton Goggins színész játsza majd. Nektek hogy tetszik Alicia, mint Lara Croft?

   

 

Alicia az új Lara Croft

2016.04.30. 16:14, Rosie
Címkék: karrier tomb raider

Aliciát választották ki Lara Croft szerepére a legújabb Tomb Raider filmbe! A videójátékon alapuló filmekben korábban Angelina Jolie alakította a brit régész karakterét. Habár nyáron láthatjuk már Aliciát akciódúsabb szerepben a Jason Bourne című filmjáben, mégis ez lesz az első szerep a karrierjében, melyben megmutathatja a 'badass' oldalát, arról nem is beszélve, hogy ez egy nagy kultusszal bíró videójátékból készülő akciófilm, melynek ő lesz a főszereplője. Reméljük, hogy ugyanúgy fel fogja emelni a karrierjét, mint ahogy anno Jolie-val tette és segít neki még szélesebb körben ismertté válni. Az új film egyébként egy eredet történet lesz, tehát Alicia a fiatal Croftot fogja alakítani, aki épp legelső kalandján vesz részt. Ti várjátok már? Én nagyon. Lefordítottam a Deadline cikkét, mely bővebben beszámol a filmről és Alicia kiválasztásáról.

Alicia VIkander kapta meg Lara Croft szerepét az MGM, Warner Bros és GK FIlms produkciójában a Tomb Raider-ben. A feldolgozás a fiatal és próbákon még nem túlesett Lara Crodt történetét meséli el, amint a túlélésért harcol az első kalandja során. Roar Uthaug (The Wave) rendezi a filmet. Az MGM és a Warner Bros közösen finanszírozzák a filmet, melyet az MGM felügyel a gyártás alatt. A film jogait 2011-ben vásárolták meg a Square Enix LTD.-től. Graham King lesz a film producere.

Ez Vikander legújabb 'jutalom szerepe' és vitathatatlanul a legnagyobb profillal rendelkező produkciója, ezidáig. Legközelebb Matt Damon mellett fog szereplni a Jason Bourne-ben. A sikere emelkedni látszik, a rendkívűl sikeres 2015-ös éve után, amikor is az alakítása Tom Hooper 'A dán lány' című filmjében elhozta neki a 'Legjobb női mellékszereplőnek' járó Oscar-díjat, illetve amikor emlékezetes fordulatot hozott a karrierjében az Ex Machinában alakított szerepe, mely valószínűleg a legjobban kinéző és a legkönyörtelenebb robot a színjátszás történetében. Emellett pedig, idén jelenik meg 'A fény az óceán felett' című filmje, melyben Michael Fassbender oldalán játszik. A film elég sok figyelmet generált már a díjszezonnal kapcsolatban, annak ellenére, hogy csak az év végén kerül majd bemutatásra.

Ez egy olyan szerep volt, melyre minden fiatal színésznő megpróbált lecsapni, többek között Daisy Ridley, Cara Delevigne, Emilia Clarke és Saoirse Ronan is szóba került már korábban. Vikander erős választásnak tűnik, ehhez a lehetséges franchise-hoz, hiszen rendelkezik a szerephez szükséges tökéletes angol akcentussal. Jelenleg a Submergence-t forgatja Wim Wenders rendezésében,James McAvoy oldalán.

Lara Croft karakterének korábbi inkarnációját Angelina Jolie alakította,akinek ez volt a legerőteljesebb szerepe a karrierjében.

Az eredeti Tomb Raider videójáték 1996-ban jelent meg a londoni videójáték cég az Eidos által, és végül az egyik legsikeresebb videójátékká vált.

A legutóbbi adaptáció, mely már több éve fejlesztés alatt állt, lelkes fogadtatásban részesült, mikor a videójáték sorozatot megújították 2013-ban a Tomb Raider-el, mely Croft első kalandját követte végig, régész tanulóként, illetve az azt követő Rise of the Tomb Raider-el

 

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 


**A legújabb magyarországi mémes oldal. Ismerd meg most!Oszd, lájkold!** Nevess, szórakozz, kattints ide! Ne unatkozz!*    *****    Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok